Felsikoltott, s hirtelen felült. Szíve a torkában dobogott. Hiába telt el három év, a baleset rémképe még mindig visszatért álmaiban. Kezébe temette az arcát. Merengéséből kopogás riaszotta fel: két évvel fiatalabb húga, Julia lépett be egy megrakott tálcával a kezében.
- Szia, Cathy! Felébredtél? Itt a reggelid. Hova rak... Te jó ég! Cathy, jól vagy? - Jully ledobta a táclát az asztalra, odaült nővére mellé, s átkarolta a vállát.
- Megint azok a rémálmok! - Cathy lassan ráemelte a tekintetét, szemeiben könnyek csillogtak. - Hát már sosem lesz ennek vége? Nem elég a bűntudat, hogy a késésem miatt kellett azon az ösvényen jönnünk, még az álmok is? -suttogta. - Bárcsak tudnám, mi történt azóta Siriussal! - hangja elcsuklott, s átölelte a húgát. Pár percig csendben ültek. Jully elgondolkozva simogatta Cathy hátát. Érezte, ahogy a lány lassan megnyugszik.
- Cathy... Én már nem bírom tovább, hogy csak ülsz itt, és emészted magad. Úgy érzem, arra van szükséged, hogy újra lovagolj!
- De hát te is tudod, hogy ez lehetetlen! Hisz járni sem tudok! És anya sem engedné.
- Akkor... Megvan! - ragyogott fel Julia arca. - Két hét múlva lesz egy lovasverseny. Elviszlek, és kint leszünk egész nap. Mit szólsz hozzá?
De Cathy nem válaszolt, csak nézte a húgát, szemébe újra fájdalom költözött. Jully várt, aztán rájött, mire gondol Cathy: a versenyt minden évben megrendezték, s a három évvel ezelőttin indult volna Cathy és a lova is. A verseny előtti napon a lány nem akart már gyakorolni Siriussal, ezért csak kilovagolt vele. A hazaúton történt a baleset.
- A verseny... Hát persze... Nem jutott eszembe... Sajnálom... És mit szólsz a lovardához?
- Hát... Nézd, Jully. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyire próbálsz segíteni, és én is szeretnék újra lovagolni, de azt hiszem, ez most nem fog összejönni. Nem akarom, hogy mindenki sajnálja a "szegény béna, kicsi lánykát, aki elszántan próbál felmászni egy ló hátára". Sajnálom Julia, de el kell fogadnunk, hogy én már legfeljebb csak simogatni tudoma lovakat.
Némán ültek,még a mindig vidám Julián is csüggedtség lett úrrá. A csendet kopogás törte meg: a lányok anyja dugta be a fejét az ajtón.
- Sziaszok, lányok! Nem zavarok?
- Nem, anyu, nyugodtan gyere be! - válaszolta Cathy, mialatt Juliával vidámságot erőltettek az arcukra.
- Telefonáltak a menhelyről - kezdte Mrs. Morgan, amint leült az egyik székre. - Valaki megtalálta Snoopy-t és leadta náluk. Azt kérik, hogy lehetőleg még ezen a héten hozzuk haza.
- Jajj de jó! Én is elmehetek veled? - ujjongott Jully. Imádta Snoopyt, a kicsi beaglit, akit egy éve kapott a szülinapjára.
- Pont erről akartam veled beszélni, Jully. Nagyon be vagyok táblázva értekezletekkel, és nem tudok veled menni. Elhoznád egyedül?
- Persze, anyu! Már tizenöt éves vagyok, el tudok menni Snoopyért!

Tovább…